Földvári András

Földvári András az első magyar férfi, aki a világ összes elismert országába ellátogatott – ez jelenleg 193 országot jelent. De itt még nem állt meg, ugyanis 10 olyan országot is felkeresett, amelyet nem vagy csupán részben ismernek el a világpolitikában.
A Hetes Terminál 15. adásában Földvári András világutazó és légitársasági szakember volt a vendégünk, akinek első könyve nemrég jelent meg Elmentem világgá! címmel.

András az 1970-es évek elején kezdte pályafutását – nem meglepő módon – a Malév kötelékében, ahol többek között a stockholmi és brüsszeli iroda vezetését is ellátta. Megfordult az El Al izraeli légitársaság budapesti irodájában is, mint képviselet vezető, valamint a Brussels Airlines hazai Country Manager-e és 2010-től 2018-as nyugdíjazásáig a Turkish Airlines regionális Marketing Manager-e volt.

Rendkívül szép pályafutás a légitársaságok világában, ráadásul a 45 éves szakmai életút során András tökéletesen kiaknázta a légitársasági dolgozók egyik legnagyobb “kincsét”: az ún. “staff ticket”-eket, vagyis az alkalmazotti szabad- vagy kedvezményes jegyeket. Ennek (is) köszönhetően kezdett a világ egyre több pontján megfordulni, hol egyedül, hol útitársakkal.

Mai interjúalanyunk nemcsak emiatt mondható szerencsésnek, hanem azért is, mivel a 70-80-as években a világ olyan pontjain fordulhatott meg, amelyről annak idején a magyarok vaskos többsége csak álmodozhatott – ilyen például az USA, ahol a feleségével tölthette a nászútját egy izgalmas történetnek köszönhetően, amelyről nem spoilerezek többet, tessék megvenni és elolvasni András könyvét! 🙂

A rajzszögekkel teli térkép és a repüléstörténeti kincseket rejtő mappa

András egy elképesztően kedves és közvetlen ember, aki az otthonában fogadott minket és a legelső kézfogást és bemutatkozást követően rögtön megmutatta a munkaszobáját, ahol szinte minden arra emlékeztet, hogy ő bizony komolyan vette a világ felfedezését. Egy hatalmas fali térkép, tele rajzszögekkel, tökéletesen bemutatja, hogy milyen hihetetlen eredményeket ért el András az elmúlt közel fél évtized során – minden egyes felfedezett várost egy-egy rajszög jelöl, különböző színekkel, attól függően, hogy az adott város egy vagy esetleg több repterén is járt-e. Ugyancsak külön rajzszög jelöli a további betervezett város- és reptérlátogatásokat is.

András világtérképe, amire mindig büszkén tekint.

Amikor leültünk, hogy elkezdjük a felvételt, András egy vastag mappát hozott magával, amelyet gyermeki izgalommal nyitott ki és szedte elő belőle a többtucat repülős relikviákat. Döbbenten néztük a kezünkbe adott poggyászcímkéket és valódi, papíralapú repülőjegyeket, többségük olyan repüléstörténeti korokat és légitársaságokat megidézve, mint a Pan Am légitársaság, a 70-es, 80-as évek Malév korszaka vagy a Ryanair papíralapú repülőjegye a 90-es évekből.

A közel 1 órás beszélgetés során mi magunk is visszarepültünk a “repülés aranykorába” – ahogyan jogosan hivatkozhatunk a 70-80-as évek kereskedelmi repüléseire. Sokszor elgondolkoztunk azon, hogy mennyire szívesen éltük volna meg mi is ezeket az élményeket, a légitársasági iparág akkori izgalmait és komplikációit, ezt a szinte teljes egészében “papíron működő” és “papírtól függő” világot, amelyet ma már a digitalizáció, a számítógépes rendszerek hada tart fenn.

Több mint 2500 járat, közel 800 reptér, 203 ország és tovább

De visszatérve Andrásra és a különleges utazói teljesítményére: András a mai napig 203 országban járt, ebből 193 elismert és 10 részben vagy egyáltalán el sem ismert ország – mint pl. Szomáliföld vagy a vitatott státuszú Hegyi-Karabah. Sok rekordot, számot már András is nehezen tud követni, ezért minden ott van vele a telefonján, így a meglátogatott repülőterek aktuális száma (ami az adás felvételekor közel 800 volt) vagy az összes repült járatok száma (ami több mint 2500 volt a felvételkor).

András 500. repülőterének látogatásáról a Turkish Airlines is készített egy promo videót

Nem is beszélve a repült géptípúsok és azok alváltozatairól, ami meghaladja a 120-at. Azonban még mindig van olyan típus, ami András bakancslistáján szerepel. Hallgassátok meg az adást és megtudhatjátok, hogy melyik ez a típus!

Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy számunkra ez volt az egyik legizgalmasabb felvétel a Hetes Terminál eddigi történetében. Ahogyan az adás elején is elmondjuk, a Hetes Terminál indulásakor készítettünk egy listát a meghívandó interjúalanyokról és Földvári András neve az elsők között szerepelt rajta. Alig több mint 1 évvel a startot követően ez is megtörtént!

Hallgassátok meg ezt az adást András elképesztő utazós és repülős történeteivel és további érdekességekkel!

András már a 70-es években business class-on repült Miami-ba, valamint kétszer ünnepelte a 2020-as újévet. Erről és még több izgalmas utazós történetről olvashattok a könyvében!

Kattintsatok erre a linkre és rendeljétek meg Földvári András Elmentem világgá! című könyvét, amelyet nagy szeretettel ajánlunk Nektek! 80 izgalmas történet keretében betekintést nyerhettek András különleges világutazói pályafutásába, amely magyar szemmel kiemelkedően egyedi.

Mondjátok el a véleményeiteket és írjatok nekünk!

Nagy örömmel várjuk a gondolataitokat a témával kapcsolatosan az ide kapcsolódó közösségi média posztoknál, valamint ha bármilyen észrevételetek, javaslatotok van a podcast-et illetően, azt nagyon szívesen fogadjuk Messengeren.

Facebook: https://facebook.com/hetesterminal
Messenger: https://m.me/hetesterminal
Instagram: https://instagram.com/hetesterminal

Iratkozzatok fel a Hetes Terminálra és hallgassátok a népszerű podcast platformokon

A Hetes Terminál összes adása elérhető a népszerű podcast platformokon. Ha feliratkozol, azonnal elérhető lesz számodra minden új adásunk.

Linkek:
Spotify
Apple Podcasts
Anchor
Stitcher

Leave a Reply

Your email address will not be published.