Malév sztorik 3.

Ismételten Meleghegyi Tamással ültünk le beszélgetni, akinek végtelen története van a Malév-ról, főként a 80-as és 90-es évekből. Amellett, hogy a Malév-csőd utáni Sólyom Airways-es próbálkozásról, valamint egy esetleges új magyar légitársaság lehetőségeiről mesélt nekünk, egy eddig keveset hallott történetet is hozott: méghozzá az NDK-s menekültek Budapestről Ausztriába való kimenekítéséről.

Tamás testközelből tapasztalta meg azt a történelmi cselekményt, amikor is a magyar állam – a Malév és a ferihegyi repülőtér közreműködésével – több mint száz NDK-ból disszidált polgárt segített kimenekíteni Ausztriába – mindezt a Vasfüggöny szimbolikus lebontásának idején, de azt megelőzve.

1989. szeptember 10-én nyitotta meg hivatalosan Magyarország a határokat Ausztria felé, így az NDK-ból érkező menekültek attól kezdve szabadon távozhattak Ausztriába – vagyis a Nyugatra. De még ezt megelőzően, augusztus végén Tamást a reptérre vezényelték, hogy vegyen részt többtucat NDK-s család kimenekítésében – a Nemzetközi Vöröskereszt által bérelt, a Swissair-tól érkező repülőgéppel, a lehető legkisebb visszhangot keltve.

Ezt az izgalmas, döbbenetes és eddig keveset emlegetett történetet részletesen meghallgathatjátok a legújabb adásban, a MALÉV-sztorik 3. részében, akár itt az alábbi lejátszón keresztül, akár pedig a népszerű podcast platformokon – a linkeket a bejegyzés végén találjátok meg.

Mondjátok el a véleményeiteket és írjatok nekünk!

Nagy örömmel várjuk a gondolataitokat a témával kapcsolatosan az ide kapcsolódó közösségi média posztoknál, valamint ha bármilyen észrevételetek, javaslatotok van a podcast-et illetően, azt nagyon szívesen fogadjuk Messengeren.

Facebook: https://facebook.com/hetesterminal
Messenger: https://m.me/hetesterminal
Instagram: https://instagram.com/hetesterminal

A MALÉV-sztorik előző adásait az alábbi linkeken érhetitek el

Iratkozzatok fel a Hetes Terminálra és hallgassátok a népszerű podcast platformokon

A Hetes Terminál összes adása elérhető a népszerű podcast platformokon. Ha feliratkozol, azonnal elérhető lesz számodra minden új adásunk.

Linkek:
Spotify
Apple Podcasts
Anchor
Stitcher

Leave a Reply

Your email address will not be published.